James Potter megmutatja...
I. fejezet - Bevezetés

- Na, Eeeevaaansss! Csak egy randi! – könyörögtem a vörös hajú, zöld szemű, okos, szép, gyönyörű Evansnek, már térden állva. Körülbelül úgy éreztem magam, mint Rómeó, de neki volt annyi szerencséje, hogy Júlia viszont szerette.
- Fogd már fel, hogy NEM!
- Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérleeek! – kezd érdekes lenni a helyzet…

Levázolom gyorsan az alapvető tényeket:
Hely: park
Szereplők: James Potter (a sármos, jóképű, Roxfort legjobb pasija és fogója, stb,stb) és Lily Evans ( a Roxfort strébere, de egyben legbájosabb csaja). (+ a nézők)
Idő: 16:40, szeptember 17.
Rövid tartalom: könyörgés egy randira.

- Most miért vagy ilyen?! Belehalnál egy randiba?! – fortyantam fel.
- Még egy félbe is! A csökkent agyad nem képes eltárolni egy olyan rövid információt, hogy N-E-M?!
- De, csak…
- Nincs semmi csak! Előbb randizok egy mardekárossal, mint veled! – itt mindenki fújozott egyet. – Ez a harmadik hét, és már vagy ezerszer nemet mondtam…

A parkon lágy szellő fújt végig, de a nap még mindig virított. Rajtunk kívül (most már) csak pár diák sétált, bár ők is bevonultak, mikor Evans rákezdett jól ismert rikácsolására. Szegény madarak. A természet zenéjét megzavarta egy bájos teremtés. Mily tragikus – szólalt meg költői énem…

Tehát ráhagytam Evansre. Menjen, és húzzon Pipogyihoz. Intettem neki, hogy hallgasson, mire megszeppent, de pofont egyelőre nem kaptam. Sarkon fordultam, és a tó felé vettem az irányt. A tó mellett néhány fa állt, ahova imádtam leülni, és elmélyülni. Itt mindig választ kapok idióta, mégis bonyolult kérdéseimre. Mintha könnyebb lenne az élet a fa árnyékában…
- Miért kellett pont Evansbe belezúgnom?! Akkora barom vagyok! – áradt ki belőlem minden feszültség, és az egészben a legjobb az volt, hogy nem csak gondoltam, ki is mondtam. Ekkor egy kezet éreztem vállamon.
- Az, Ágas barátom – jött a vidám válasz, és leült elém nagy vigyorral a képén a legjobb barátom.
- Szia Tapmancs – mondtam gépiesen, eleresztettem egy félmosolyt.
- Na, mi a baja az én Ágas babukámnak?! Csak nem Evans néni? – gügyögött nekem, és egy ’már megint’-et is hozzátett.
- De igen. És nem vagyok babuka, Evans pedig egyelőre nem néni – duzzogtam.
- Úgy viselkedsz, mint egy ovis – dettó ezt gondoltam. – Bár azt én sem tudom, hogy miért pont Evans. Annyi szép lány van a Roxfortban…
- Úgy sem érted ezt… - vágtam közbe a hosszú beszédébe.
- Oké, oké – akkor gyere be, mert már kezdek fázni. Ez a napos idő után, hogy jöhet ekkora erejű szél?! – panaszkodott Sirius.
- Mittom’ én – válaszoltam nagy bölcsen.

Tapikám felsegített és hátba veregetett. Ekkor a nagy szél kicsavart a tó másik végén egy fát. Siriusszal összenéztünk és berohantunk.

Mindjárt fél hat, de máris alig volt valaki a klubhelyiségben. Pár elsős ült az asztalnál a könyvek felett összegörnyedve, pár pedig olvasott a kanapén. Vagyis a kanapémon. Black ment is leordítani a kicsi ’ártatlan’ elsősöket, hogy húzzanak el az ő (vagyis köznyelvre lefordítva: a mi) helyéről (azaz helyünkről), mikor az elsősök oltalmazója, a gondviselő Evans ’néni’ megjelent.
- BLACK! – ordította a megszokott hangnemben. – Ez nem csak a te helyed!
- Hanem az enyém is – keltem barátom védelmére, mire zöld szemeivel rám nézett. Megjegyzem, ha ölni lehetne a szemünkkel, Evans megtette volna. Csak úgy forrt a mérge a levegőben.
A jelenlévők mind eliszkoltak, és Sirius is (véletlenül?) elandalgott a hálókörletbe.

Evans mélyen a szemembe nézett, és vártam a sablonos ’BÜNTETŐMUNKA’ szöveget.
- Nem tudnád befogni a nagy szád?! – rivallt rám, mikor egy lépést tettem felé.
- Nem tudnál eljönni velem egy randira? – még egy lépés.
Evans nem mozdult, ökölbe szorította kezét, én pedig léptem újra egyet. Már csak fél méter választott el tőle, de álltam a tekintetét, és haladtam még egyet előre. Pár centi… meg akart szólalni, de nem tudhattam meg, mit akart volna mondani, mivel beléfojtottam egy csókkal…hmm… de édes a csókja és szenvedélyes, valamint szerelmes. Egy csókkal elárulta magát… Körülbelül egy perc telt el így, mikor a drága jó Evans észbe kapott, és ellökött magától. Én vigyorogva néztem, amint dühösen, de mégis megszeppenve suttog egy szót (büntetőmunka!), és remegve elrohant… hihi… Evans nem bírja sokáig… hihi… Persze, úgy sem omlik a karjaimba, de ez a csók már nagy haladás volt… A tetejébe még nem is ellenkezett… hihi…