|
Második fejezet ¤ Egy szép, esős nap
Dorcsy 2008.08.13. 13:28
II. fejezet ¤ Egy szép, esős nap
- Stacy! – Könyörgő kiskutya-tekintettel néztem a legjobb barátnőmre.
- Nem!
- Kérlek! Sztééészííí!
- Eszemben sincs!
- Légyszi, légyszi, légyszi!
- Utoljára mondom, hogy nem!
- De miért?
- Mert eszem ágában sincs tüdőgyulladást kapni.
- Akkor megyek egyedül!
- Menj! De aztán nem várd tőlem, hogy hetekig ápoljalak.
Elvigyorodtam. Nem sok reményt tápláltam ahhoz, hogy Stace belemegy. De hát már három napja szakad az eső, és én még egyszer se áztam ronggyá. Pedig semmi sem esik jobban a reménytelenül szerelmes szívnek, mintha esőcseppek áztatják el az embert miközben sír. Olyan, mintha az időjárás is átérezné, amit te, és veled együtt sírna. Én nem szoktam az esőben sírni, sőt szinte örömet okoz, hogy megázom. Nem is tudom, miközben állok a szakadó esőben, a vízcseppek mintha elmosnák a minden gondomat.
Tanítás után felmentem a hálóba, és levettem az iskolai egyenruhát. Helyette farmerbe, fehér pólóba, lila pulcsiba és sportcipőbe bújtam. Aztán elindultam, le a parkba. Mikor kinyitottam a nagy tölgyfaajtót, a hűvös őszi szél besüvített rajta, és az arcomba hordta az esőcseppeket. Halványan elmosolyodtam, és kiléptem a szabadba. Sétálgatni kezdtem, mentem, amerre a lábam vitt. Néha megpördültem a sarkamon, kezeimet széttártam az ég felé, s közben hangosan nevettem. Úgyse lát vagy hall most senki. És ha mégis akkor se érdekelt. Mintha az engem körülvevő világminden problémájával együtt eltűnt volna, és csak én lennék, meg az eső, aminek kövér cseppjei kopogtak a fejemen és a vállamon. Az arcomat az ég felé fordítottam, becsuktam a szemem, és élveztem, ahogy az eső végigfolyik rajta. Minden gondomtól megszabadultam, még ha csak egy kis időre is.
Nem tudom, hogy kerültem a tópartra. Belenéztem a tükrébe, és a rengeteg apró gyűrűcskén keresztül megláttam a saját, elmosódott, bőrigázott tükörképemet. A hajam több helyen begöndörödött a víztől. Egy utolsó pillantást vetettem az arcomra, majd a következő másodpercben ár egy kutyus nagy, barna szemi néztek velem szembe. Futásnak eredtem. Élveztem, hogy jóval gyorsabb vagyok, mint amikor két lábam van, és hogy az arcomba csap az eső.
Mikor elfáradtam, megráztam a bundámat és visszaváltoztam. Sétálva, futva, pörögve, szökdécselve indultam vissza a kastélyba. Egy hatalmas pocsolyánál megcsúsztam, és beleestem, pont a közepébe. Nyakig sáros lettem.
- Francba! – kiáltottam, és mérgesen belecsaptam a vízbe. Aztán kitört belőlem a nevetés. Ott ültem egy pocsolya közepén, vizesen, sárosan, szakadó esőben. Száraz folt nem maradt rajtam. És ahogy elképzeltem az egész szituációt, nem tudtam abbahagyni a nevetést. Annyira jól esett.
Még akkor is vigyorogtam, amikor a hidegtől reszketve beléptem a kastélyba. Gyors léptekkel indultam el a toronyba. A Dáma portréja előtt aztán megálltam, és megráztam a fejem. A hajam csak úgy repkedett a fejem körül, miközben vízcseppek hullottak belőle minden irányba.
- Hé! Nem kértem zuhanyt! – kiáltotta fel valaki mögöttem nevetve. Félbehagytam a mozdulatot, melynek következtében egy tincs a számba repült.
- Phö! – köptem ki. – Bocsi.
- Semmi baj. – Sirius édesen mosolygott. – Merre jártál, hogy így eláztál?
- Sétáltam egyet. – vontam meg a vállam, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy valaki szakadó esőben sétál egy nagyot, esernyő vagy bármiféle védőbűbáj nélkül.
- Értem. – Arcáról továbbra se tűnt el a mosoly. Hogy lehet valaki ennyire helyes? – Nem félsz, hogy megfázol?
- Nem nagyon – válaszoltam. Pedig remegtem, mint a nyárfalevél, úgy fáztam. – Azt hiszem, én most megyek, és átöltözök.
- Rendben – bólintott, én meg csak remélni mertem, hogy nem néz nagyon idiótának. – Szia!
- Szia! – intettem neki, aztán már el is tűnt a folyosó sarkán. Füleltem, hátha kitör belőle a nevetés, de csak az egyre távolodó lépteinek a zaját hallottam.
Beléptem a klubhelyiségbe. Mivel péntek délután volt, szinte senki sem tanult. Alice Frank Longbottommal smárolt az egyik sarokban, Lily és Stacy pedig egy-egy könyvet bújtak. Lily valamelyik tankönyvével foglalatoskodott, Stace pedig egy olyan regénybe temetkezett bele, amit valami gagyi szappanopera után írtak. Egyiküket se tudtam megérteni. Hogy lehet ilyen szennyek olvasásával tölteni az időt? Csak intettem nekik, majd felrohantam a hálóterembe.
Fent aztán elkezdtem kotorászni a szekrényemben. Gyorsan kidobáltam néhány szárazz ruhát az ágyamra, és már éppen elkezdtem átöltözni, amikor észrevettem, hogy valami hiányzik. Amikor feljöttem tanítás után, még tuti nem így nézett ki a szoba. Aztán leesett. Bár még egy hete sem volt fent, mégis feltűnt a ronda, malacrózsaszín függöny hiánya. Magamra kapkodtam a ruháimat, és visszasiettem a klubhelyiségbe.
- Kibékültetek Carlával? – szegeztem Lilynek a kérdést.
- Hülye vagy? – háborodott fel. – Dehogy! Majd ha térden csúszva jön bocsánatot kérni.
Megnyugodtam. Lily csak egy embert utál jobban James Potternél, és az Carla. Nem csodálom, amilyen hisztit levágott tavaly a kis tetű. Ráadásul elég ronda dolgokat vágott Lily fejéhez, pedig szegény nem tehetett semmiről. Viszont egy dolgot még mindig nem értettem.
- Akkor hová tűnt a függöny? – bukott ki belőlem a kérdés.
- A függöny? – ismételte meg Stacy.
- Igen. Tudod, az a rózsaszín undormány, ami felér egy vizuális környezetszennyezéssel, és Carlaék arra használják, hogy elszigeteljék magukat tőlünk.
- Aha. Miért eltűnt? – Úgy tűnik, Stacynek tényleg nem lenne szabad azokat a bugyuta regényeket olvasni. Súlyos mértékben pusztulnak tőle az agysejtjei.
- Igen, ilyesmire céloztam – mondtam kicsit gúnyosan.
- Nézzük meg! – Stacy felpattant a fotelből. Nem tudom, mire gondol, milyen látni való van a függöny túloldalán, de Lilyt sem hagyta békén, amíg fel nem állt, hogy feljöjjön velünk a hálószobába.
Odafönt Carla és Andrea pakoltak az utazóládáikba.
- Hát ti meg hova mentek? – kérdezte tőlük Stace.
- El – válaszolt röviden Andrea.
- Hú, ez volt aztán a frappáns beszólás – gúnyolódott Stacy. – Csak nem rájöttek a tanárok, hogy ez az iskola jobb hely lesz nélkületek?
- Ha ennyire tudni akarod- szót hűvösen Carla -, McGalagony professzor talált nekünk egy másik szobát.
- Akkor ezentúl máshol rontjátok a levegőt? – Gondoltam búcsúzóul én is piszkálom őket egy kicsit. Csak Lily maradt szótlan, pedig neki lett volna a legtöbb oka, hogy egy ki elégtételt vegyen. Carla tavaly ott szúrt ki vele, ahol tudott. Butykornyálat tett a samponjába, felgyújtotta a dolgozatát, amit másnap kellett volna beadnia, és minden alkalmat megragadott, hogy beszóljon neki. És Lil ahelyett, hogy beköpte volna őket McGalagonynál, megpróbálta maga kezelni a dolgokat. Nem nagyon tudta. De mi bosszút álltunk helyette is. Carla már fürdött tintában, és Alice egy bravúros varázslata nyomán azt is megtapasztalhatta, milyen az amikor valakinek hosszú, türkizkék szőrszállak állnak ki több helyen az arcából.
Andrea felszegett fejjel távozott a szobából. Barátnője követte, de az ajtó előtt visszafordult, és utálkozva ránézett Lilyre.
- Potter sokkal jobbat érdemel nálad! – mondta gyűlölködve. – Te élvezed, hogy kínozhatod őt. De várj csak! Ti ketten úgy sem lesztek együtt soha! Előbb-utóbb úgyis belém fog szeretni, és akkor majd az enyém lesz!
- Legyen – fintorgott Lily. – Nem tudom, feltűnt e, de eddig se tartottam igényt Potterre. Vidd csak, megérdemlitek egymást!
Carla épp újabb adag szitkot akart Lily fejéhez vágni, ám ekkor megjelent az ajtóban McGalagony.
- Látom már kipakoltak. – biccentett a távozó Carla felé, majd elővette a pálcáját, hogy átrendezze a szobát. A két lány ágya és szekrénye eltűnt, a mi bútoraink pedig távolabb kerültek egymástól. – Így mindjárt más. – Azzal a professzor elsietett.
- Végre eltűnt az a két dög! – jelentette ki diadalmasan Stacy, mintha legalábbis ő üldözte volna el őket.
- Igen, elmentek – bólintott Lily, és most már ő sem tudta elfojtani az arcára kiülő vigyort. Na igen, az élete jelentősen könnyebb lesz, most hogy nem kell egy levegőt szívnia Carlával.
Carla halálosan szerelmes Jamesbe. Legalábbis ő ezt állítja (Carla, nem James). Szerintem csak túlzásba vitt rajongás az egész. A lány szerint, ha Lily nem lenne, James már rég rájött volna arra, hogy valójában ő az akit neki szánt az ég. Az igazság az, hogy megkérdeztem Jameset, és soha, bottal se piszkálná meg Carlát.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! – jelentettem ki.
- Csapunk egy szűk, baráti buli! – villanyozódott fel az ötletre Stacy. – Csak mi négyen.
Még Lily is helyeslően bólogatott.
- Rendben – mondta. – De előtte még elugrok könyvtárba.
Olyan jó kedvem volt, hogy még csak csúnyán se tudtam nézni rá érte.
- De siess! Addig mi elmondjuk Alicenek és szerzünk valami kaját.
- Enyém Alice, tied a kaja – osztotta szét a feladatokat Stacy, aztán mindketten kiviharzottak a szobából. Stacy azt hitte, a könnyebbik utat választotta, de szerintem százszor könnyebb a Roxfortban kaját szerezni, mint Alicet leválasztani Frank Longbottomról.
Nyugisan lesétáltam a klubhelyiségbe, és leültem a Tekergők közé.
- Szia Csöpi! – nézett fel Sirius egy pergamenről.
- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk. – Képzeljétek, Carláék kiköltöztek a szobánkból.
- Akkor nem piszkálják többet Lilyt?- James arca felragyogott.
- Azt nem garantálhatom, viszont lényegesen kevesebb alkalmuk lesz szívatni - mondtam vidáman, miközben szépen, lassan közelítettem a célom felé. - Meg is ünnepeljük ma a lányokkal. Nekem kéne némi nasit szereznem...
- És a segítségünkre van szükséged. –Sirius kitalálta, milyen hátsó szándékkal ültem le hozzájuk. Hihetetlenül helyes volt, ahogy ott ült a kandalló előtt, a tűz fénye megvilágította alakja egy részét, és még jobban kiemelte szeme élénk csillogását.
- I-igen. – A hangom megbicsaklott, ahogy belenéztem a kék szempárba.
- És mit kapunk, ha segítünk? – kérdezte James. Tudtam, hogy segíteni fognak (már csak Lily miatt is), csak előtte még ugrat egy kicsit.
- Sirius még jön nekem egy szívességgel, amiért Csöpinek hívhat, te pedig ha nem segítesz, megmondom Lilynek, hogy miattad fulladt kudarcba a bulink.
- Ezt aztán jól kitervelted! – nevettet James. Nem értem mi baja van vele Lilynek. Nagyon kedves tud lenni, ha akar, jókat lehet vele hülyülni, és az iskola második leghelyesebb pasija (az első természetesen Sirius, nála jobb egyszerűen nincs). Jó, van egy-két hibája, de senki sem tökéletes. Lil igazán adhatna neki egy esélyt (ami nekem öt tábla fincsi mogyorós csokit jelentene). – Na jó, meggyőztél. Sirius, nálad van a...
- Itt a kezemben. – A fiú meglengette a kezében lévő üres pergament. James bólintott, majd felsietett a hálótermükbe, aztán visszatért a társasághoz. Már éppen indultak volna, amikor James hátrafordult.
- Lily mit szeret? – kérdezte.
- Mindent, ami epres – válaszoltam. A fiú mosolyogva biccentette, majd társaival együtt kilépett a portrélyukon.
- Neked nem kaja után kéne rohannod? – csendült a hátam mögött Stacy hangja.
- Már intézkedtem, hogy rohanjon helyettem valaki más – vigyorogtam rá. – És neked nem épp Alicet kéne összeszedned?
- Fizikai képtelenség leválasztani Frankről. – sóhajtott. – Kivel végezteted a piszkos munkát?
- A Tekeregőkkel.
- És hogy vetted rá őket?
- Ismered Jameset, csak meg kell említeni Lilyt és... – Nem tudtam befejezni, mert egy hatalmasat tüsszentettem.
- Igaz is – vigyorgott Stace. – Én megmondtam, hogy meg fogsz fázni. De ha most azt hiszed, hogy az ágyad szélén fogok ülni a használt zsepijeid között, hát tévedsz.
- Jó, de akkor legalább egy ápolót fogadj mellém – mondtam, miközben megpróbáltam esdeklően nézni drága barátnőmre. – Az ápoló legyen magas, jóképű pasi, aki meztelen felsőtettel dolgozik.
- Egyéb óhaj-sóhaj? – kérdezte Stacy még mindig vigyorogva.
- Igen. A srác legyen fekete hajú, kék szemű, és ha lehet Sirius Blacknek hívják. Ja, és ha szükséges lélegeztessen szájból-szájba.
Stacy röhögött, mint tejfölös ganci a tepsiben.
- Mi ilyen vicces? – érdeklődött a könyvtárból visszatérő Lily. De mielőtt választ kaphatott volna, Alice huppant le közénk.
- Na, mit akartál az előbb? – nézett Stacyre, akivel egymás szavába vágva elmondtuk, mi történt.
Épp befejeztük a beszámolót, amikor a Tekergők visszatértek a klubhelyiségbe. Jamesnél és Remusnál egy-egy süteményekkel megrakodott tálca volt, Sirius és Peter pedig tökleves üvegeket hoztak. Odajöttek hozzánk, és lepakolták elénk terhüket.
- Elégedett a kisasszony? – kérdezte tőlem viccesen Sirius, majd Jamesszel együtt nevetségesen mélyen meghajoltak előttem. Mindenki hangosan nevetett, még Lily is. Láttam, ahogy James rásandít, és elégedetten könyveli el magában, hogy a lány már nem utasít el mindent, ami vele kapcsolatos.
- Igen – válaszoltam vigyorogva -, tökéletesen. Köszönjük.
- Akkor jó – biccentett James, és a többi fiúval együtt leültek egy kicsit távolabb tőlünk.
- Szerintem vigyük fel ezeket, mielőtt elkunyizzák – mutatott Alice a tálcákra. Ő és Stacy felkapták az üvegeket, így Lilyre és rám maradta a sütik.
- El kell ismerni, jó munkát végeztek – mondta Lil, tálcája tartalmát pásztázva.
Az este remek hangulatban telt. Élveztük, hogy nem kell végre suttognunk vagy leveleznünk, ha közölni akarunk valamit a másikkal. Alice eljátszotta, milyen volt Carla, miután elintéztük, hogy tintában zuhanyozzunk. Lily – rá abszolút nem jellemző módon – visítva nevetett rajta, de annyira, hogy majdnem belefulladt az epertortába, amit éppen evett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
