A Szeretet a kút

Ha felszáll az éj,

És a ködöt felváltja a dér,

Nem emlékszem még,

De Valahol Valaki a bűntudattól ég,

Hisz tudja, bennem él a remény.

Ha eltűnik az utolsó égi csillag,

És a Holdat letaszítja a Nap,

Nem ismerek magamra,

De Valahol Valaki mindezt előre látta,

Mégsem futott el hátrálva.

Ha a Nap sugarai beborítják a Földet,

És kék színben tündököl az Élet fellege,

Nem értem, mi történik velem,

De Valahol Valaki a segítségemre siethetne,

Máskülönben lerántom a mélybe.

Ha a Hold csatát vív a Nappal,

És válaszul egy ördögi kacajt kap,

Nem találom a helyes utat,

De Valahol Valaki ennek birtokában van,

S terhe súlyosan nehezedik vállára.

Ha a Nap megadja magát,

És területét fényes pontok eltulajdonítják,

Felszegi fejét bennem az ármány,

De Valahol Valaki elém vág,

Így leli általam halálát.

Ha egyszer feléled a szenvedély,

És nem gátolhatja ész,

Nem egy gondolat rohan meg, mely nem az enyém,

De Valahol Valaki érzi, már vár rám a Vég,

S mindkét megbocsátás célba ér.

Ha a nyugtalan helyét átveszi a nyugalom,

És értelmet nyer egy fogalom,

Nem sírok, számomra nem létezik az Akkor, Amikor,

De Valahol Valaki rám kényszeríti, amit nem akarok,

S kiderül, hogy az egész életem hiábavaló volt.

Ha egyenlő boldog, szomorú,

És a szép meg rút,

Síromon megannyi koszorú,

De Valahol Valaki már végtelen korú,

Most, hogy onnan merít, ahol a Szeretet a kút.